Álmomban ismét Isztambulban jártam….
A Grand Bazar hátsó bejáratánál, az „Eminönü”-nél álltam… és vártam, …csak egyre vártam … étlen, szomjan …(órákon át) a perzselő napon ájuldozva… sokad-magammal…..

2009 augusztusában Törökországban, a két földrész és világ határán fekvő Isztambulban járt kórusunk. A kultúrák és tengerek találkozásánál.. Isztambul egyik külvárosában, a Boszporusz és a Fekete tenger partján, az ázsiai oldalon fekvő Beykozban (Mohács testvérvárosa) laktunk.Így naponta „cikáztunk” a Boszporusz hídon át a két kontinens között.

 Két különleges esemény záróünnepségének is  részesei lehettünk.. ezért a város nevezetességei helyett erről mesélnék (egy kicsit)…

A vidámabbal kezdem. Beykoz városa minden évben támogatja a legszegényebb sorsú, vagyontalan családokat. Egy nagyszabású ünnepség keretében összeadja ezeket a házasulandó ifjú párokat és „lakodalmat” rendez nekik, ahol még nászajándékot is kapnak (főleg háztartási cikkeket). Felemelő érzés és látvány volt nézni, ahogy cirka 50 meghatódott, könnyekkel küszködő fiatal pár egyszerre mondták ki a boldogító IGEN-t.

Egy szépséges török menyasszony (a sok közül)...

A másik nagy esemény, az úgynevezett „Sünnet”, amikor is a kisfiúkat összeszedik a családban és egyszerre ünneplik a körülmetélésüket. Ilyenkor új ruhába öltöztetik a sorra kerülő fiúgyermekeket, gyöngyhímes föveget nyomnak a fejükbe, ékes övet csatolnak a derekukra és jogart a kezükbe. Akiknek nincs, az kölcsönöz vagy bérel… a szegényeken rendszerint hamis a drágakő meg a gyöngy…

Ez itt Törökországban nagy esemény. Ugyanúgy az élet nagy lépéséhez tartozik, mint a házasságkötés.

Érdekességként még elmondanám, hogy egy héten keresztül ( a búcsúestünket kivéve) nagyon változatos volt az étrendünk. Minden áldott nap ugyanaz volt a vacsoránk. HAL….és megint hal. Én kimondottan szeretem, de a végén már ránézni sem bírtam...

Az előétel is ugyanaz volt.....

...no meg a desszert, a törökök fő édessége, a baklava. 

A varjak olyan szelídek voltak, hogy a szépen megterített asztalunkon sétálgattak szabadon….

A törökök imádnak „piknikezni”. Ahol zöld terület található – és ez igen csak sok van – ott letelepednek, és vidáman eszegetnek-iszogatnak…. még a hithű muzulmánok is.

 A helyi táncegyüttes egy fergeteges bemutatóval, kórusunk pedig egy folklór műsorral zárta az estet.

Hetedikes koromban kezdtem, és 20 éves koromig eveztem versenyszerűen. Anyukám teljes frászban volt, mert pont akkor halt meg egy tizenéves lány evezős balesetben. Felborultak, és olyan szerencsétlenül akadt bele a lába valami kötélbe, hogy nem tudott kimászni, és megfulladt. Először egypárevezősben kezdtem (szkif), majd összeállt egy nagyon jó kis csapat (Nyéki Andi, Pécsvári Zsóka, Vincze Mari és én: Szloboda Ági. Pólya Éva volt a kormányosunk.) Hosszú évekig eveztünk ebben a felállásban, és komoly múlttal, és kiváló felszereléssel rendelkező „menő” klubokat utasítottunk a hátunk mögé . Akkor még csak vidéki bajnokságok voltak. Csepelre, Szegedre, Bajára, Győrbe jártunk versenyekre, és augusztus 20-án a Duna kupa itt volt mindig Mohácson (külföldre nem lehetett utazni). Nagyon sok lemondással is járt ez az egész, mert nap, mint nap edzés: nyáron a vízen, télen meg alapozó tréningek.

A gimiben elég sok bajunk is származott ebből, mert a nyári építőtáborokban soha nem tudtunk részt venni, mindig valamelyik versenyre készültünk éppen. A Csónakházban már akkor működött egy klubunk, ahol nagyon jókat szórakoztunk, rengeteget táncoltunk, s éltük csitri, gondtalan életünket.

Persze néha fel is lázadtunk. Olyankor feleveztünk a Horthy zátony végébe, jól elrejtettük a hajónkat, s nagyokat fürödtünk, meg napoztunk, majd „hullafáradtan” szálltunk ki a hajóból a csónakháznál. A tiszta, friss levegő, a mélyen beszívott „Duna-szag” máig meghatározó tényező az életemben.

Itt éltem meg először, hogy mit is jelent egy igazi közösségi szellem, az együvé tartozás, egymásra figyelés, egymás segítése, lelkesítése. Időnként vigasztalása is, ha valaki kiesett a ritmusból, s egy rossz merítés („rákot fogott”) miatt lecsúsztunk egy jó helyezésről. Pedig a verseny izgalma, valami fenomenális érzés! ….ez már a rajthoz állás pillanatában elkezdődik, s tart 200, 400, vagy 800 m-en keresztül egészen a célig, attól függően milyen távban indultunk éppen. Ilyenkor megszűnik a külvilág. A négyes magába zár, együtt vagyunk. Hajt a belső ritmus. Csak a kormányos ordítását halljuk: Húz! Merít! Húz! Még! Még! Az adrenalin szétárad egész testünkben, a hajó meglódul, s érezzük, hogy ez már a finis. Most, vagy soha! ….és átszakítjuk elsőként a start-csíkot. GYŐZTÜNK! Szívünk majd kiszakad, tüdőnk hörög… de ez még nem az öröm ideje…. úgy érezzük: Ez most a vég! … és ekkor megáll az idő…

HOGY (még) MENNYI MINDENT NEM TUDUNK …. !!! (???)

Szalonnát sütni jó.Körül ülni a tüzet a családdal, nagyokat beszélgetni, a szalonnáról lecsorgó zsírt a kenyérszeletre csöpögtetni nagyon jó. Szalonnát sütni barátokkal egy holdfényes, meleg nyári estén a csillagos ég alatt isteni jó. EGYÜTT LENNI JÓ !!!

A városi legenda szerint a szalonnasütő vasat a salgótarjáni Acélgyár munkásai találták fel sok évtizeddel ezelőtt!
"A szalonnasütő-vas a kerti sütés-főzés elengedhetetlen kelléke! Hasznos szerszám szalonna-, vagy kolbászsütéshez, húsok, zöldségek grillezéséhez! Manapság az ország több vidékén újdonságként hat ez az eszköz, pedig már a 19. század óta létezik!"

Salgótarjánban az Acélgyárban és a Tűzhelygyárban dolgozó munkások találták fel ezt a szalonnasütési módszert. Ők készítették el a gyárakban előállított fémszerkezetek, alkatrészek felhasználásával az első szalonnasütő-vasakat! A tányér rész kezdetben négyzet alakú volt, melyet később a kerek forma váltott fel és megjelent rajta a szalonnából, kolbászból kisülő zsír elvezetésére kialakított kiöntő csőr is. A szalonnasütő-vas szárait eleinte húzott acélpálcákból készítették.

A gyárakban 8 órakor volt lehetőségük reggelizni a munkásoknak. Ekkor előkerült a batyukból, táskákból a szalonna, a kenyér és némi zöldség is. Fémmegmunkáló üzemekről lévén szó, könnyen meg is süthették a szalonnát bent az üzemben a munkások a kohók, kemencék átforrósodott felületein.
A szalonna a felforrósított tányérok közé került, melyeket a nyelek segítségével összenyomtak.
Így a szalonna ropogósra sült, a kifolyó, felesleges zsírral pedig meg lehetett locsolni a kenyérszeletet. A zöldséget a szalonnás kenyér mellé, vagy feldarabolva, szintén a kenyérre helyezve lehetett elfogyasztani. A kiadós, laktató eledel gyorsan és egyszerűen elkészült, folytatódhatott a munka!

W.A. Mozart: DON GIOVANNI, ("az operák operája, a legismertebb színpadi zenemű." ) a Pécsi Nemzeti Színház műsorán áprilisban…(Bemutató előadás: március 27. Rendező: Gulyás Dénes)

Sören Kierkegaard, a 19.század „nagy magányos” gondolkodója ( dán filozófus és teológus) Vagy-vagy című művében hosszú tanulmányt írt a Don Giovanniról, mely szerint: „Mozart Don Giovannija minden idők legnagyszerűbb művészeti alkotása”...azt írja, hogy az érzékiséget, az érzéki-erotikusat mint princípiumot, mint erőt, mint „birodalmat” a kereszténység hozta létre azáltal, hogy a szellem kizárta, s így önálló, ellentétes elvként határozta meg.

Finnország az érintetlen természet gyönyörű paradicsoma. Csodálatos látvány, ahogy a sűrű fenyőerdőket, nyírfaligeteket felszabdalják a tavak ezrei.

1999.július 16-22-ig , Kaustinenben járt a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar egy nemzetközi népzenei találkozón. A színes forgatagban felfedezhetők voltak az európai együttesek mellett kínai, afrikai és ausztrál csoportok is. A mohácsi kórus egy zenés, táncos, énekes népzenei produkcióval lépett fel a Fesztiválsátorban, majd a vendéglátók szervezte templomi koncerten…

Párosával kerültünk elhelyezésre családoknál. Jutka kórustársammal egy rendőrtiszt (hölgy) vendégei lehettünk. Egy saját tavacskával rendelkező, fenséges erdő közepén lakott, ahol szinte harapni lehetett fenyők friss  illatát.

A fehér éjszakák kellős közepébe érkeztünk, melynek látványa nap, mint nap feledhetetlen volt. Csodálatos, halvány zöldes fénnyel terült szét az esti égbolton, melyet  minden éjjel megcsodálhattunk a szaunázás utáni tóba merülésünkkor.

Fárasztó napjaink voltak, mert messze laktunk a várostól, így minden nap magunkkal kellett „cuccolnunk” kétféle fellépő ruhát is, és csak késő éjjel értünk mindig haza. Házigazdánk mindig azzal örvendeztetett meg bennünket, hogy szirénázó rendőrautóval furikázott mindenfelé. Napközben az egész várost színes, forgó kavalkád töltötte be, melyhez mi is nem egyszer rögtönzött táncház bemutatónkkal csatlakoztunk. 

Egy nap elvittek bennünket egy fürdőzésre a Balti tengerhez, melynek a vize júliushoz képest nagyon hideg volt. Annyi sirály körözött és csapkodott mellettünk, hogy visítozva menekültünk előlük, s magunk se hittük el, hogy mi voltunk azok, akik jobban féltünk tőlük, mint fordítva. Egy olyan fantasztikus élményfürdővel zártuk ezt a napot, hogy szemünk-szánk elállt a csodálkozástól. Hatalmas, kupolás építmény, márvány burkolattal, ahol külső, belső szigetekkel, csobogók, zuhatagok sokaságával zsugorították, és tágították a teret. Ilyent még se előtte, se az óta nem láttunk sehol.

Helsinki híres Sziklatemplomában is énekelhettünk (Temppeliaukio) melynek nincs harangja, de fantasztikus az akusztikája. Felemelő zenei élmény volt a sziklás, rózsaszín-szürke gránittal borított falak között megszólalhatnunk.

Megtudtuk, hogy mélységesen megsértődnek azon a finnek, hogy az „ezer tó országával” azonosítják őket, holott több mint 180 ezer tó és kisebb-nagyobb szigetecske tarkítja területét.

Felejthetetlen élményekkel, új ismeretekkel, és számos baráti kapcsolattal gazdagodva tértünk haza erről a fesztiválról.

"Valamikor vadlúd voltam ..."

Kedvenc verseim egyike:

ÁPRILY LAJOS: VADLÚD VOLTAM

Valamikor vadlúd voltam,
Vadludakkal vándoroltam.
Nagy tavakért lelkesültem,
Tengeren is átrepültem.
Őszi fényben és homályban,
Fel-feltámad régi vágyam:
Társaimmal útra kelni,
Fényt és felhőt úszva szelni.

 A vadlibákról : "Tény: A vadlibák csoportosan V alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne. 
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt. 
Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által. 
Tanulság: Ha annyi eszünk van mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel a közös cél érdekében. 
Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen. 
Tanulság: A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést. 
Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben biztassák. 
Tanulság: A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a gágogás biztató legyen. 
Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat. 
Tanulság: Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik... " (motivációs anyag)

Tanuljunk hát! ... akár a vadlibáktól...

GEORGE SAND, A NŐI CASANOVA

Miért érdekes George Sand? ... Mert bátorság kell ahhoz, hogy úgy éljük az életünket, hogy ne foglalkozzunk vele, mit mondanak rólunk. Hogy ne bántsanak a pletykák, hogy el tudjuk engedni a gondolatot: meg kell felelni másoknak. George Sand eldöntötte, hogy belőle nem lesz jól nevelt feleség. Fogta magát és - bár nem valami példamutató, ahogy egyik hírességről a másikra szállt - írni kezdett, sikeres lett, szeretője volt, ha úgy tartotta kedve, szenvedett, örült, bánkódott és nevetett. Egy szóval tapasztalt. Mit? Az Életet, amiből mindig jó nagy kanállal merített.

Párizs mindig is a művészek kedvelt helye volt, egy olyan város, ahol mindenki megtalálhatta mindazt, amit keresett: ihletet, pezsgő életet, intellektuális közösséget, testi örömöket. Imádta a várost, amihez teljesen új stílust választott magának: a szabad, önálló, szexualitásában nem gátolt nő imidzsét. Férfiruhába bújt, csizmát húzott, szivarozott. Rengeteg híres és ígéretes költővel, íróval ismerkedett meg, többek között Jules Sandeau-val, akivel azon túl, hogy szerelmi viszonyt folytattak, egy közös regény írásába is fogtak. Elkészült a Rose et Blanche című regényük, ami közös álnév, Jules Sand alatt jelent meg. Innen jött egyébként később a George Sand írói álnév is. Amint megvetette a lábát Párizsban mint író egyre több más művésszel is megismerkedett, számos közülük szeretője, szerelme, élettársa is lett. Valaki csak napokra, valaki évekre. Rövid liezonjai közül íme néhány: Prosper Mérimée drámaíró, Louis Blanc politikus, Louis-Chrystosome Michel, Pierre-François Bocage, Félicien Mallefille író, Balzac, hosszabb kapcsolatai között pedig olyan hírességek is feltűntek, mint Alfred de Musset író, költő vagy Frédéric Chopin zeneszerző, akivel nyolc évig alkottak egy párt.

Frederic Chopin és George Sand kapcsolata

Minden szerelem különleges, de ez a páros semmiképp nem nevezhető hétköznapinak. A George Sand név, egy Madame Dudevant nevű hölgyet takart, aki máig népszerű írónő, és aki írói álnévként nem véletlenül választott férfinevet. A hölgy különcségéről volt híres. Rendszeresen szivarozott és férfiruhát hordott, de ha esetleg női ruhát vett fel, akkor is gondoskodott róla, hogy kirívó legyen.