Ági Szilánkok

Ági Szilánkok

KULINÁRIS ....

2015. június 18. - Vámosi Lászlóné

 

CSOKIS-CSILIS-RUMOS MEGGY…
Egy kis „ KULINÁRIS ” élvezet...

Az ételek és a gasztronómia szeretete  mindig elkísért. Sokat főzök és szeretek új dolgokat kipróbálni .

Az első főzéssel kapcsolatos élményeim nagyanyámhoz kötődnek. Már kisgyermek koromban is a konyhában sündörögtem és szinte észrevétlenül lett az életem része:  hobbim, szórakozásom, kikapcsolódásom…

cs5.jpg

Isteni finom CSOKIS, CSILIS, RUMOS MEGGYET főztem!

 6.jpg

 8.jpg

A recept: 1,5 kg meggyet 30 dkg nádcukorral, 6 db apróra vágott (pici) piros csilipaprikával összefőztem (kb.20-25 perc) Mikor már majdnem elfőtte a levét, beletördeltem 2 tábla 60 %-os étcsokit. Fél dl rumban elkevertem 1 zseléfix-et és ezt is hozzáöntöttem. Pár keverés és kész is. Forrón üvegekbe töltöttem ( 3 üveggel lett belőle)

 

7.jpg

(Hogy mihez fogom enni? Azt még nem tudom. De nagyon-nagyon finom!!!)

 

IMÁDOK KÍSÉRLETEZNI

IMÁDOK KÍSÉRLETEZNI …

… ezért már másodszor főztem rózsaszörpöt az idén..
Különlegesség a konyhában! Hosszú ideig élvezhetjük a rózsa friss illatát és zamatát.
… több receptet is elolvastam…. a második „alkotásomat” kicsit „átvariáltam”… ez nekem jobban „bejött”! Közreadom… hátha valaki kedvet kap hozzá !!! Talán úgy tudnám jellemezni, hogy: ILLATOS-VIRÁGOSKERT íze van!

- egy jó nagy adag illatos PIROS rózsaszirom (nálam kb. 40 dkg)
- kb. 2 liter víz
- 1 kg NÁDcukor ( természetesen bármely cukor jó hozzá)
- 1 citrom nagyon vékonyan lehámozott héja
- 1 teáskanál citromsav
Elkészítés:
Először is keressünk szép piros, illatos rózsákat. Ehhez nem jó sem a sárga, sem a futórózsa. (A szörp színe és illata miatt!)

rozsa_1.jpg

Alaposan, (de óvatosan) mossuk át a szirmokat, két liter vízben főzzük addig, amíg el nem veszti a színét (kifehéredik)…ez 10-15 perc (én másodszor fedő alatt főztem, s így ez még illatosabb lett).

rozsaszorp4.jpg

Átszűrtem egy másik edénybe és a cukorral, meg a citromhéjjal együtt csak addig főztem (nem lobogó lángon), amíg a cukor el nem olvadt.

rozsaszorp.jpg

Utána citromhéjat kidobtam, belekevertem a citromsavat, majd üvegekbe töltöttem és „szárazdunsztba” tettem egy napra.

rozsaszorp1.jpg



Vendégváróként meg lehet „bolondítani” egy kicsit… finom hűsítő koktél is készíthető belőle!…. egy kancsóba készítünk rózsalimonádét (vízzel, vagy szódával) hozzáadunk ½ dl vodkát, pár citromkarikát és egy „maroknyi” jégkockát, 1-2 citromfű és/vagy mentalevelet…. Isteni finom…Kellemesen üdítő (és bódító)!
Vállalkozó kedvűek próbálják ki!

 

HURRÁ! ... TUDOK SÍELNI !!!

Síelés 1.

s7.JPG

Az első síelésem egy nagyon érdekes történet. Egyik testnevelő kolléga már évek óta „nyúzott”, hogy menjek velük, s tanuljak meg síelni. De én csak mindig hárítottam. Nem voltam már fiatal sem (közelebb jártam az ötvenhez, mintsem elhagytam „volt” a negyvenet és a súlyom is hagyott némi, több- mint kevesebb kritizálni és kivetni valót. Ez alkalommal azonban szinte éreztem, amint az adrenalin a fejem búbjától szétárad az egész testemben már a síelés gondolatától is. Igen. Meg fogok tanulni síelni! Most!

Ezen bejelentésemre otthon, a már felnőtt fiaim a hasukat fogták „röhögtükben” és igyekeztek lelohasztani minden kedvemet és önbizalmamat.

-Muter! mondja az egyik

-Tudod te azt, hogy indulás előtt lemázsálják az embert, mint az autó(n)kat a határon?

- Mamm! kontráz rá a másik. A felvonó el sem bír! Leszakad majd alattad!

Elöntötte erre az agyamat a düh. A „nedam”-ságom harci kedvvé csapott át. Most már csakazértis! "Egy életem, egy halálom, nem igaz, hogy meghalok majd anélkül, hogy ki ne próbálnám legalább..".

Az első csalódás a pályán ért. .Mit pálya!... egy nyúlfarknyi dombocska volt az egész. 

s6.JPG

Egyedül még "felcsatolni" sem tudtam rendesen...

Az első két-három óra azzal telt, hogy „feloldalazni” a dombon, majd lecsúszni. Fel-le! Fel-le! Mit ne mondjak, rohadt unalmas volt.

-Ügyes! Ügyes! biztatott az oktatóm

- Akkor húzzunk már innen a fenébe! – válaszoltam dühösen.

Ő nem szólt semmit, csak sejtelmesen „somolygott” a bajsza alatt. Végre megérkeztünk az „igazi” pályára.

-Hűha! Ez már tényleg hegynek néz ki. – Kiáltottam fel nagy bőszen.

- Indulhatunk! – sürgettem.

Erre azt mondja:

- Te csak menj előre a felvonón. Kapaszkodj két kézzel, én majd jövök utánad. Ne aggódj, a hátad mögött leszek, látni fogom, ha valami gubanc történne. A síbotjaidat is én viszem. Próbálj meg kiszállni valahogy, ha kiesnél közben, gurulj félre, hogy ne legyél az útban, én majd összeszedlek. Ha sikerült kiszállnod egyedül, akkor várj meg, együtt indulunk lefelé.

s5.jpg

Csákányos felvonón .... (kép illusztráció egy későbbi síelésről)

Azt én már nem láttam, hogy 2-3 gyerek is közénk került. Ez még Szlovákiában volt anno, ahol a felvonók kézi vezérléssel működtek, s ha eljött az ebédidő, akkor azok is leálltak. Hát! Miért ne pont akkor történjen mindez, amikor ez az én első reményteljes utam felfelé. A felvonó szépen meg is állt, és mindenki úgy, és ott szállt ki, ahol éppen volt, és ahogy tudott. Hál’ Istennek épp feljutottam a tetőre. Jól kilöktem magam alól a „csákányt”, s mint akit kilőttek… telibe belerohantam egy odafent álldogáló idegenbe. Sikítottam egy nagyot, de a következő pillanatban már mindketten a hóban hemperegtünk.

- Asszonyom nem lát! – kiáltott rám még fektében. Hát!... én bizony semmit sem láttam. Azt sem tudtam, hol a kezem, hol a lábam, úgy összegabalyodtam. Igazán csak akkor rémültem meg, mikor felfogtam, hogy az oktatóm sehol, a botom sehol…

s9.jpg

A "hóekézés" már egészen jól megy...

- Hogy fogok én innen lemenni? – egyre csak ez járt a fejemben.

Ezt még csak tetézte, amint lenéztem a hegyről. Azt hittem, hogy szörnyet halok mindjárt, ahogy megláttam a mélységet. Most szembesültem azzal először, hogy még a tetejére tériszonyos is vagyok! Megmerevedtem és remegett minden porcikám. Levert a víz. Szerencsémre a feldöntött pasas megsajnált. A kezembe nyomta a botjait és elmutogatta, hogy ő hová megy, s én mindig csak odáig csússzak, ahol ő megáll, de fel ne lökjem megint!  Így jó nagy cikk-cakk-okat leírva, szépen, lassan épségben leértem. Az oktatóm már kétségbe esve várt és teljesen elképedt, hogy „lecsatoltam” a léceimet,  nyakába ugrottam, majd a hóba vetettem magam és ezt kiabáltam:

- Hurrá! Hurrá! Tudok síelni!!!!

s11.jpg

Hát így kezdődött…  (és) megfertőződtem..

EGY NYARALÁS EMLÉKEI ...

Egy nyaralás emlékei ( Nagypartos 1989)

 

E nyáron négy család összefogott,

s Nagypartoson letáborozott.

Nagy serényen készülődtünk már, s

Vártuk, hogy a Dunán tetőzzön az ár.

Bár az indulást egy kis vita előzte meg,

Csütörtökön elfoglaltuk végre táborhelyünket.

 

Fiaink sok izzadsággal, verejtékkel,

Kialakították nyári telephelyünket.

Dolgoztak ők sok kemény napon át

S asszonyaiknak varázsoltak egy luxuslakosztályt.

 

Mert van ám nekünk konyhánk és étkezőnk,

Fürdőszobánk, angol WC-nk és mozitermünk.

Igaz, a legyek és szúnyogok csak csípnek-marnak,

De a lényeg: háziállataink is velünk vannak:

Négy papagáj, két pinty és egy kutya

Vigyázza éjszakai, nyugodt álmunkat.

 

Parancsnokot még otthon választottunk,

De azóta ezt már rég megbántuk.

Nem találja se ruháját, se gatyáját,

Egy lavórban tartja összes tudományát.

 

Az asszonyok úgy sütnek-főznek,

Mintha nem is nyaralni jöttek volna ide.

De férfiúink is nagyon rendesek,

A reggelit mindig ők készítik el.

A pirítósért felel a Gyuluja,

Persze jár még hozzá kávé és konyak.

 

Mert mi arra lányok, valljuk be rákaptunk,

Este a „moziban” is egyet-kettőt lehajtunk.

Ezután jöhet az andaxin,

Hogy aludni is tudjunk valamit.

a_001.jpg

 készülődés az esti mozizáshoz

 

Van köztünk egy mániákus fóbiás,

Ki éjszakánként sátorról-sátorra jár.

Mert ő bizony a fejébe vette azt,

Hogy felméri a légteret minden sátorban.

Hogy ággyal jár, hol anélkül,

Estére ő mindig teljesen felélénkül.

 

A csapatunk fő horgásza, Pistike,

De nem fogott ő mást, mint pecanyelet.

Mert a halak bíz’ elkerülik nagy ívben…

Még Bókban is a szomszéd csónakjába ugrottak be.

De mivel ő egy igazi sportember,

Mindennap nekifog nagy lendülettel.

A nagy fogásról  egyre csak álmodik,

S közben magában nagyokat káromkodik.

 

Zsuzsika indul a strandra:

- Júj, itt iszap van! – mondja fintorogva.

Kettőt lép, de még mindig csak süllyed,

Az iszap már a bugyijáig ér fel.

Hogy párjával nyugodtan szexelhessen

Minden este hazatér a saját, bejáratott fekhelyre.

 

Marikánk, egy nappal késve érkezett ide,

Bár Gyuszija már este várta sóhajtozva, epekedve.

Belépett, s az irányítást nyomban átvette,

Miután kis motyóját a sátorban letette.

 

A táborunk nem is tábor, hanem kéjlak, édenkert!

Fölöttünk a „Bikini-raj”, alattunk a „Szeszelde”.

Kómásak ők éjjel-nappal,

Felváltva rókáznak a szabadban.

 

A mi fiaink hősiesen viselkednek,

Fát cipelnek, tüzelnek és hidat vernek.

Kényelmünkről éjjel-nappal gondoskodnak,

Csak egy kicsit túl sokat fontoskodnak.

 

Ágikát egyik éjjel röpke álom lepte meg,

Melyből valóság lett, s vendégeink érkeztek.

Vajas Jóska, meg két fia: Balázs, József kenuval,

Míg kedves neje követte őket a túlsó parton kocsival.

 

Igaz, ők csak egy rövid kirándulást terveztek,

De jól érezték magukat, s velünk töltötték a hetet,

S így ők is teljes jogú táborlakók lettek.

De lehet, hogy ezt ők már rég megbánták,

Mert nyakukba varrtuk a mindennapi bevásárlást.

 

A tábori létszám 14 és 20 között változott,

Volt kinek szék, másnak meg kanál nem jutott.

Az étvágyunk hál’ Istennek kitűnő,

Ebédnél Mari már azon gondolkodik:

Mi lesz uzsonnára a menü.

 

Tíz napon át egészséges életmódot folytattunk,

Súlyt löktünk, futottunk és távolba ugrottunk.

Utolsó este tábortüzet a vízparton gyújtottunk,

Hol a szomszéd tábor lakóit is vendégül láttuk.

A tűz ropogott, a zene szólt,

S itt egész éjjel diszkó volt.

Ezután jött a nótázás,

Majd másnap a sátorbontás.

sz10.jpg

 a tűz ropog, a zene szól.....

A táborban rend volt és fegyelem,

Ez ellen véteni senkinek sem lehetett.

Ki ezt mégis megszegte,

A parancsnok azt „kiköttette”.

 

11 nap és 10 éjjel kint voltunk a szabadban,

S bizony az derült ki, hogy egyikünk sem hibátlan.

Kinek ez, kinek meg az a rigolyája,

Talán a barátságnak ez volt az igazi próbája.

 

Mert bizony e közös tábor volt a próbatétel,

A barátságok kinél lazultak, kinél erősödtek.

Mindazt mi itt volt, meg lehet ismételni,

Rajtunk múlik, tudunk-e egymáshoz alkalmazkodni.

 

Vámosi Ági volt e sorok írója,

Bocsánat, ha néhol nem rímelt a strófa... !!!

"SZOMSZÉDÜNNEP"

NYISSUNK EGYMÁSRA! – ez a mottója a Szomszédünnep névre hallgató kezdeményezésnek,

A Szomszédünnep a kilencvenes évek elején Párizsból indult útjára, mára Európa-szerte népszerű civil mozgalom: több mint 30 ország vesz részt benne az egész világon. Célja, hogy a városokban élő családok egy közös sütés-főzéssel, beszélgetéssel, játékkal egybekötött ünnepi rendezvényen közelebb kerüljenek szűkebb lakóközösségükhöz.

A Szomszédünnep lényege, hogy a kisközösségek magukénak érezzék az ünnepet, érezzék át a saját szervezés örömét, a közösség "kovácsolásának" erejét - így a szervezésben a legnagyobb szerepe a helyi civileknek és aktivistáknak van, akik a saját kisközösségükben kezdik el szervezni az eseményt.

Magyarországon első alkalommal 2010-ben rendezték meg a Szomszédünnepet május 28-án.

Mohács városa elsők között csatlakozott e rendezvényhez. Azóta is minden évben  aktv résztvevői e jeles eseménynek. Szervezésben, lelkesedésben nincs hiány...Igazi sikeressége csupán az “égieken” múlik....

Első évben - 2012-ben, a "NEM" ( Nők Egyesülete Mohácsért) kezdeményezte, hívta és "szólította" meg a civil közösségeket, baráti társaságokat, családokat... egy kis szomszédolásra. A mozi előtti parkban kerültek az önkormányzat által biztosított sátrak és asztalok felállításra. Nagyon jól sikerült, remek hangulatú - egy igazi kis "együttlét" alakult ki belőle. Bemutatkoztunk. Egymásnak és a többieknek. Kiállítottunk, főztünk, ettünk-ittunk, kóstolgattunk, játszottunk, felléptünk a nagy sátorban.... és SZOMSZÉDOLTUNK!!!!

p1010840.JPG

A parkban...

p1010836.JPG

"MÁLTAI" sátor

p1010837.JPG

Török-Magyar Baráti Kör sátra ... és KATA...

p1010834.JPG

Egy vidám baráti társaság

p1010838.JPG

és egy jókedvű nézelődő...

p1010841.JPG

Máltai sátor előtt a gyerekek játékos "feladatmegoldás(ok)ban" bizonyíthattak....külön jutalomért

p1010833.JPG

Férjem és Ákos fiam...

 

2013 ... és ragyogó idő...a Duna parton... a betonfal előtti füves részen a Csónakháztól egészen a Sokác-Révig, sátrak "garmada" és vidám társaságok "hada"...

sz1.jpg

 Duna part ... és szikrázó napsütés

dsc_9942_095214.jpg

 "Sátrunk" ( Török Magyar Baráti Kör)

sz4.jpg

Laci, a fő-fő tűzmester... és már izzik a két "peka" ...

sz5.jpg

Mara,a "SÉF" !

sz2.jpg

... és a táncos-lányaink !

 

 2014-ben elmosta az eső a szabad téri rendezvényt... szerencsére volt "B" terv: a Duna Irodaház...

1.JPG

Török-Magyar Baráti Kör "prezentációja"....

4.JPG

utolsó kóstolás...

3.JPG

egy "öblítés"....

2.JPG

és elkészült! ... káposztás marhalábszár

 

2015-ben az égiek megint csak nem voltak kegyesek hozzánk....Reggel még szakadt az eső. Egész délelőtt rossz idő volt, csak 11 órára kezdett kiderülni... így a csoportok legtöbbje külön-külön "zárt" helyet keresett magának.
ures.jpg

A felállított sátrak csak üresen "árválkodnak"....

Ismét "beszorultunk" mi is! De a jókedv és lelkesedés töretlen....Két csapat egy "garázsba zárva"....

a.jpg

Török-Magyar Baráti Kör ebédje ... készülőben (egyszer már elfáradtam mára....)

a2.jpg

A "barátság" jegyében: egy "összeszokott" páros ( Bensheim-Aranyosgyéres  )

 

 

" ÖLELJ MEG EGY FÁT! "

Preambulum:

A minap olvastam egy érdekes cikket: "ÖLELJ MEG EGY FÁT!
Az aurád sem fogja bánni. Az egyik legősibb és minden bizonnyal legegyszerűbb energetikai módszer: megölelni egy fát. A fák ugyanis igen erős pozitív aurával rendelkeznek, amellyel képesek kitisztítani, feltölteni az emberi energiamezőt is."

…és erről eszembe jutott, hogy egyszer…

Mariborban voltunk síelni, 2014-ben. A hegytetőn állt a szállodánk, 1400 m magasban. ( a sípályák csak innen indultak még tovább felfelé).

maribor.JPG

Szállodánk

Olyan „gatyarohasztó” meleg volt, hogy 2 óra után már egyáltalán nem csúszott a léc a havon, ezért szívesebben használtuk az éjszakára mindig felújított pályát.

 maribor4.JPG

Éjszakai síelés

Egyik délután (mi csajok) kihagytuk a síelést és elmentünk túrázni az erdőbe. Jó 2 km-t barangoltunk, és egyszer csak egy „életmódtáborba” csöppentünk.

maribor10.JPG

Meditációs park

A hét csakrának megfelelően különböző pontokon meditációs helyek voltak kijelölve, ahol buzgón végezték  is a napi "kiszabott" gyakorlataikat az ott lévők. Észrevettek bennünket, de közéjük engedtek azzal a feltétellel, hogy nem fényképezhetünk. Azt láttuk, hogy mereven, de még is sugárzó áhítattal öleltek magukhoz  egy-egy fatörzset ...mély szótlanságba merülve.

 

fa.jpg

Ölelj meg egy fát! (illusztráció)

Volt ahol légző, máshol jógagyakorlatokat végeztek. A csakrák színeinek megfelelően egy-egy totemoszlop-féleség volt felállítva. Csak álmélkodtunk, s mi sem mertünk megszólalni. Némiképp ránk is átragadt ez a hittel teli "megszállottság”, de egyben félelmetes is volt, szinte beleborzongtunk.

tuzonjaras_3.bmp

Tűzönjárás ( illusztráció)

A hetedik „pont” után egy tisztásra értünk, ahol a már leégett, de még kicsit üszkös fadarabokat szétterítették, és „ tűzönjárással „fejezték be a tisztulásukat. Még nézni is rossz volt, ahogy felnőtt, és gyerek egyaránt mezítláb „átsétált” (inkább futott) a parázson. Volt olyan gyerek aki üvöltött, de az anyja akkor is kényszerítette. Még soha életemben nem láttam ilyent, de azt hiszem nem is szeretnék,…. mert nagyon megrázó volt.

" PECÁZTAM" ...

Pecáztam!!!!         …nem is tudtam, hogy tudok pecázni! ,… azaz még sem,… de mindenesetre fogtam két jókora pontyot: egy nagyobb "tükröset", meg egy "pikkelyest", no meg ráadásul három kárászt... a többieknek pedig még csak kapásuk sem volt .

hal.jpg

Az is igaz, hogy első nekirugaszkodásomban a zsinórt sikerült feldobnom a fára, s az úgy belegabalyodott egy ágba, hogy a sógoromnak le kellett szakítani az egészet…….mit ne mondjak, nagyon  „örült” nekem. Egyszer meg olyan hatalmasat dobtam (még  most is -bocsi- hangosan röhögök!!!!.. a szitun), hogy a tó közepén békésen pecázgató ember zsinórjával összeakaszkodtam, s az úgy bepörgött, hogy akkorát rántott rajta, hogy szinte kitépte a kezemből a botomat. Erre már elege is lett belőlem a sóginak, s azt mondta, hogy ússzak be érte. ( Úgy látszik, ez a V. testvérek mániája, hogy engem  vízbe ugrasszanak…)  Azt nem mondhatom, hogy kellemes fürdőzés volt, de unalmas nem volt ez a délután, az biztos!  Ezután már minden szuperül ment. A gilisztát is magam akasztottam a horogra,  dobtam, húztam, rántottam, fárasztottam, szákoltam….mindent úgy, ahogy kell, ahogy azt a „tudók” csinálják. A Márok-i tavon voltunk (Székelyszabar-Himesháza között féluton balra).

maroki_to3.jpg

A tó egyik felén egy rezervátum van, ahol szabadon sétálgattak az őzek és a szarvasok. Egészen közel jöttek hozzánk,s eszegették az eléjük dobott elemózsiát.

 

maroki_to4.jpg

MOHÁCS – EURÓPA – CANTAT

MOHÁCS – EURÓPA – CANTAT !!!

Visszatér Pécsre Európa legizgalmasabb kórusrendezvénye, az EURÓPA CANTAT fesztivál ! 2015. július 24. és augusztus 2. között.

(1988-ban Pécs már egyszer otthont adott a három évenként megrendezett Europa Cantat nemzetközi kórusfesztiválnak, majd 2010 -ben  Európa Kulturális Fővárosa keretein belül a PÉCS CANTAT-nak).

 

pecs-cantat.jpg

Kórusunk, a MOHÁCSI BARTÓK BÉLA VEGYESKAR a „Beküldött hanganyag alapján kiválasztott, előzetesen felkészült énekkarok számára” … műhelybe nyert „felvételt”. Kodály Zoltán: egyik mesterművét, a MISSA BREVIS-t ad(hat)juk majd elő, orgonával, amelynek ősbemutatója, 1955-ben, pontosan 60 évvel ezelőtt Pécsett volt.
NAGY LELKESEDÉSSEL ÉS TELJES GŐZERŐVEL MEGKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST ! ( a képen látható nagyon igényes és szép "partitúra" kottából)

missa_brevis.jpg

Az EUROPA CANTAT az Európai Kórusszövetség háromévente megrendezésre kerülő, több ezer énekest vonzó, 10 napos nemzetközi fesztiválja, amely a kórusvilág minden rétege számára kínál programokat. A fesztivál remek lehetőség a magyar kóruskultúra legjavának felmutatására, a más nemzetek vokális hagyományaival vagy éppen újításaival való találkozásra, nemzetközi kapcsolatépítésre, barátkozásra!

.

 

 

 

" ÁLLATI...."

 

Már gyermekkoromban rajongtam az állatokért. De az is igaz, hogy volt is belőlük házunk táján bőven. Az első kutyánknak még  a nevére is emlékszem: Szuszinak hívták. Nagy bánatomra nem jöhetett be házba, csak olyankor mertem egy kis időre „becsenni”, ha egyedül voltam otthon. Ilyen kivételes alkalmakkor olyan hálásan nézett rám a nagy barna szemeivel, mintha tudta volna, hogy mindketten milyen nagy bűnt követtünk el. Volt  két cicánk is, meg tyúkok, és egy azokat peckesen felvigyázó kakas. Úgy járt-kelt a szemétdombon, mint egy császár. Imádtam köztük lenni. Egy kendermagos rendszeresen a kezemből evett. Ezen kívül disznók röfögtek az ólban. Az egyiknek nevet is adtam (sajnos már nem emlékszem rá). Ő volt a kedvencem. Ha hívtam odajött hozzám és odanyomta az orrát, meg a hátát, hogy vakargassam, s közben kéjesen horkantott nagyokat.

Szüleimet mindig kivettem az észből. Ha valahol találtam egy sérült állatkát, azt biztos, hogy hazavittem. Nagyon szerettem beszélgetni is velük ...és még el is hittem, hogy megértenek. A Bég patakban fogtam egyszer egy teknősbékát és egy vödörben „moslékban” teleltettem át. Tavasszal kiengedtem a kertbe, és késő őszig ott éldegélt. Készített magának egy jó mély „vackot” az egyik bokor tövében, s jött-ment , jól érezte magát a zöldben…. egy ideig … s egyszer csak huss!...eltűnt.

Sérült galambot találtam egyszer a parkban egy fa alatt. Hazavittem, ápolgattam, sínbe tettem a törött szárnyát, fogtam neki legyet, meg különféle magokkal etettem. Hónapokig pátyolgattam, becézgettem mire felépült. A legnagyobb boldogsággal töltött el, mikor először csak bukdácsolt, erőlködött, de végül is szárnyra kapott, s felrepült a magas égbe. Többé sosem láttam, de mégsem lettem szomorú, mert úgy éreztem naiv kislányként, hogy valahol jó szívvel gondol rám, ott fenn a felhők között.

Gimnazista koromban volt egy nagyon kedves, zsemleszínű kutyám, úgy hívták, hogy Cufi. Mindig róla áradoztam. Vittem magammal mindenfelé, ha kellett, ha nem. Elválaszthatatlanok voltunk. Osztálytársaim el is neveztek Cufinak. Osztálytalálkozókon, vagy ha csak az utcán összefutunk, a mai napig is így hívnak.

Tamás fiam egyszer beállított egy icurka-picurka kis spániel kutyával. Olyan csöpp volt, hogy a zsebében hozta(dugiban) haza. Dendy-nek neveztük el. A szobájában tartotta, és gondozta... cirka két hónapig. Utána Mezőtúrra ment főiskolára, ....és a kutya ránk maradt. De egy Istenért sem tudtuk utána már „kiszoktatni” a lakásból. Az ajtóról nem csak a festéket kaparta le, hanem szétrágta még a faburkolatot is. 16 évig élt velünk. Nagyon megsirattam, mikor „eltávozott” az örök vadászmezőkre. Azóta sem tudtam rászánni magam egy másikra.

 maylo.JPG

Maylo

Igaz örököltem egyet. Ákos fiam hozzánk költözött, és természetesen hozta a kutyáját is. Ő a Mayló. Mondanom sem kell, hogy az emeletre nem engedik fel, így az enyém lett ő is. Nem is tágít mellőlem.

601034_646603528687569_747307329_n.jpg

Egy gerlepár beköltözött a teraszomon a virágcserepembe

Egyik évben egy gerlepár beköltözött az erkélyen a virágcserepembe. Jó nagy szemetet csináltak nap mint nap, de nem engedtem elzavarni őket. Már az is egy különleges látvány volt, ahogy gondosan, nagy precizitással összehordták a fészekre valót: ágakból, gallyakból. Teljesen új ismereteket szereztem. Felváltva ültek a tojásokon és nagyon érdekes jelenségként éltem meg, hogy a tojó nem félt tőlem. Jártam-keltem nyugodtan az erkélyen, nem repült el.

 

p1010614.JPG

Az "anyuka"... a tojó...

A hím már igen. Mérgesen "burukkolni" kezdett mikor meglátott, felborzolta a tollait és elrepült. Két fiókájuk lett. Azt is élmény volt nézni, amikor tanították őket repülni, s a legérdekesebb az volt az egészben, ahogy ezt próbálgatták. Sokáig csak illegtek-billegtek a fészek szélén, de még sem mertek nekiindulni. De mikor először egyedül felrepültek a házunk előtt álló nyírfára, utána már soha többé nem láttam őket….

422066_646603508687571_2146139538_n.jpg

Íme! ..a szerelem gyümölcse: két kis gerlefióka (létrára másztam, hogy lefényképezhessem)

FURCSÁK VAGYUNK ... (?)

sirni.jpg

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták s szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"
( Dante)

süti beállítások módosítása