Azok a (réges) régi szép idők…(?)

Milyen is volt???

„Bizony az én gyermekkoromban még 50 fillérbe került egy gombóc fagyi”.Alig vártuk, hogy meghalljuk a csengettyűszót. Mezítláb rohantunk ki az utcára, mert (meg)jött fagyis, a „Kakas”. Nem bácsizta senki…egyéniség volt!.. Ő maga: „ A KAKAS”. Méltóságteljesen hajtotta a triciklijét és észveszejtően csilingelt és kiabált: „Fagylajtot vegyenek! Itt a finom „fagylajt”! Csokkkkoládééé! Vanéllllia! Citrony!, s ezzel ki is fújt a választék….és mennyire örültünk!...és milyen finom volt az a jégdarabokkal teli hűsítő nyalni-való. Ha jó kedve volt, még azt is megengedte, hogy felálljunk a pedálra és bekukkantsunk a „bádog-bödönök” belsejébe. A kiváltságosok egy gombóc áráért még akár két-félét is kaphattak. Mikor már éppen elég gyerek sereglett köréje és mindenki jóízűen nyalogatta az adagját…csak intett a kezével és mi már tudtuk…jön az ünnepi (vasárnapi) ráadás. Nem sietett ő sehová. Elővette a hegedűjét és hihetetlenül gyönyörűen játszott. Csak nekünk.

Egész nap az utcán játszottunk, mezítláb szaladgáltunk…és igen! mocskosak voltunk. Ha megjelent az locsoló-autó, szaladtunk mellette és az úgy összespriccelt, úgy szétkente a port rajtunk, hogy sokkal koszosabbak lettünk, mint előtte. Este lavórba állítottak és úgy csutakoltak le bennünket, hogy az már szinte fájt.

A fáról ettük a gyümölcsöt – mosatlanul – és a kerekes kútból, s ugyanabból a vödörből ittuk a vizet, amiben előtte a dinnyét hűtöttük… és még sem kaptunk el semmilyen betegséget.

A városban egy kenyérbolt volt, közvetlenül a kenyérgyár mellett. A fehér sapkás pékek tolták át mindig a friss, ropogós kenyeret. az egész boltot belepte fenséges illata. Sokszor már hazafelé menet nem tudtam ellenállni a kísértésnek… letörtem egy darabot belőle és kicsipegettem a még meleg, illatos kenyér belét.

A jéggyárból ( a város másik végéről) kiskocsin húztuk a „tömb-jeget”. Apukám egy éjjeliszekrényt „átfabrikált”. Alumínium lemezzel kibélelt…. és lett már JÉG szekrényünk is. Micsoda nóvum volt ez már a kerekes kúthoz képest!

Na!... és a fiúk!... „akkortájt” jött divatba és váltotta fel a „klott-gatyát” a „fecske-gatya”. Ott aztán nem maradt semmi titokban! Feszengtek is benne. A fiúk, és a „férfiúk”. Mutatták a mutatni valót! Mi, kis-nagylányok meg csak kuncogtunk. „Skubiztuk” a látnivalót! ( a megmutatkozót)…

Milyen is volt valójában?--- örömteli, gondtalan, vidám… Akkor is „látástól-mikulásig” dolgoztak az emberek, de még sem volt ennyi(re) sok ideges felnőtt. Csórók voltunk, mint a legtöbben, de még sem nélkülöztünk. Csak másképp rangsoroltunk… esténként sokat beszélgettünk…. boldogok és szabadok voltunk… Szóval nagyon szép volt!... DE EZ ÍGY VOLT JÓ !!!!

Hát! Ilyen volt… „ Most pedig megkérdezik a gyerekeink: Hogyan lehetett így élni ???